2014. június 8.

Galamb Gála

A Gála szervezésénél fontosnak tartottuk, hogy mindenki megismerhesse a szendehelyi Művészeti Házban - azaz a Kultúrban ebben a tanévben működő szakkörök és tanfolyamok munkáját.

A Kosárfonó tanfolyam Horváth Kata vesszőfonó vezetésével kis kiállítást mutatott be. Gyönyörű kosarakat láthattunk a falu és a környék lakosainak munkáiból.





A nemrég alakult RajzKör Molnár Antal vezetésével kis kamara kiállítást rakott fel a külső teraszon. A Vadgalamb kézműves gyermek szakkör Noé bárkája című kiállítástát az udvaron tekinthette meg az érdeklődő közönség. A kiállításon a gyerekek által készített színes kerámiaállatok és a gyerekek által készített, nagyméretű bárka jelezte, hogy ide mindenki elfér-befér. Természetesen a Galamb ott repült mutatva az utat Noénak és csapatának - azaz a mostani korban nekünk.







A Vadgalamb Gyermek Néptánc Együttes két koreográfiát mutatott be a színpadon.
A gyerekek első fellépését vastaps követte! Gyönyörű ruhákban, igazi Ünnepet teremtettünk Pünkösdkor Szendehelyen! Ezentúl a falunkban minden évben Pünkösdkor megrendezzük a Galamb Gálát, reméljük minél több szakkör alakul és színesíti majd a Vadgalamb Gyermek Néptáncegyüttes fellépését.











Szerettük volna, ha az első Gálánkon a nemrég alakult Sender Tanzgruppe  felnőtt táncegyüttes is fellép. Sajnos a tagok nagy része aznap nem tudta vállalni a fellépést ezért a színpadon nem láthattuk őket. Viszont örömünkre vállalták, hogy az esti táncházban megismertetnek bennünket a sváb táncokkal. A gála egyik legkülönlegesebb produkciója egy kamaraszám volt. Előadói a pátyi Lévai Viola és édesanyja Kis Zsuzsa, valamint a szendehelyi Dragos Dániel és Kovács Henrik.











A rendezvényre hozzávetőleg 190 fő jött el. Köztük gyermekek, felnőttek, szendehelyiek, verőceiek
A zenét dr. Pénzes Dezső és zenekara szolgáltatta, s a legkitartóbb táncosok hajnalig ropták a táncot.



















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése