2010. április 4.

Madarak




Fotók: Bató Helga

A két alkotó gondolatai a közös munkáról:

„Régóta próbálom ötvözni a kerámiát más anyagokkal. 
Munkáim elkészítésénél használtam már vasat, kócot, üveget, de mindig a kerámia, az agyag volt a domináns. Most a vesszővel való kombinációt találtam meg barátnőm segítségével és először érzem, hogy a két anyag teljes harmóniába került, sem a vessző, sem az agyag nem dominál, hanem kiegészítik egymást.
A Madár mint szimbólum igen fontos az életemben, 
a madár a szabadság jelképe.
Szeretnék szabadon élni és alkotni és az alkotás lehetőségét és örömét megadni minden olyan embernek, aki általam keres betekintést az anyagok világába!
Mert hiszem, hogy az egymásra figyelés, nemcsak hétköznapi feladat, hanem a közös alkotásokban megmutatkozó öröm: 
Az ünnep maga!”
Bubutimár Éva – keramikus

„A Madár, mely a légből száll alá, a nehezebb anyagi sűrűség feloldódását segíti elő a munkámban.
Ahogy a mázas kerámia színei találkoznak a vessző natúr, érdes felületével, egy mosolygó, könnyed, lüktető forma tör elő, mely megtelik tartalommal a szabadság és béke szimbólumával.
A földi boldogság attól függ, hogy sikerül-e a földet virágossá, széppé, gazdaggá tenni; sikerül-e az emberek között a zavart, a homályt leküzdeni. 
Ha sikerül, a természet megajándékoz minket kincseivel, a nép és a föld örömben él, az ember boldog és a földből paradicsom válik. 
Ilyen kincs számomra ez a Madár is, és az összes alkotás ami a légből száll alá, munkálkodó kezeim közé.”
Horváth Kata – vesszőfonó