2006. augusztus 6.

Manóudvar

Az immár nagykorúvá lett Művészetek Völgye Fesztiválon először jelenhettünk meg saját udvarunkban, amit közös munkával olyan széppé varázsoltunk, hogy az ott uralkodó hangulat rögtön belopta magát látogatóink szívébe. Nem csak ők, de mi is nagyon boldogok voltunk, mert jó volt látni, hogy a befektetett energia meghozta gyümölcsét. Sokszor késő estig is ott ragadtak a betérők, hiszen volt ott mindenki kedvére való:
gyerekeknek műsor, bámészkodóknak látvány, vásárlóknak portéka, elcsigázottnak dal, fáradtnak pihenő, éheseknek lángos és a közös zenélés ami a hangszereket megszólaltatóknak
és a hallgatóknak is összekovácsoló, különleges élmény volt.





galéria

Az elmúlt hetek eseményei, a közösen elvégzett munka megfogalmazták bennünk azt a gondolatot hogy ezután is összefoghatnánk, és közösen munkálkodhatnánk céljaink elérésében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése